kicsúszott a kezemből a telefonom
elmerült egyből a fekete tóban
(olyan volt, mint a Szabadság Tava)
amikor a villanypásztor megcsapta a fejemet

később jöttem rá, hogy nem is volt nálam telefon
csak egy patakban fürödtem
elkaptál, ahogy elájultam
és kihúztál onnan

elvesztettem a kapcsolatom a világgal…

tudod, te drága
bár ezer csillag nézhet engem a fekete tóban
egyedül te vagy mellettem

szoktál még horgászni menni?
kérdeztelek Messengeren, de nem jött válasz
tudom, hogy nem fér bele az efféle
barátkozás mindenkinek
de könyörgöm, én is házas vagyok, nem csak te
én is hű akarok lenni, nem csak te
hát miért ez a nagy óvatosság?
vagy annyit sem érek neked, mint a porszem,
amit seprűvel simogatsz, mielőtt kihajítod?

egy szál haj…
egy sor vers…
egy szál haj…
egy sor vers…
egy szál haj…
egy sor vers…
egy szál haj…
egy sor vers…
egy szál haj…

esett az eső
zavarban voltam, mert kritizálnom kellett téged
elvesztetted a kisfiamat edzés után
mégsem hagyhattam szó nélkül az ilyet
mégiscsak az én kincsem a fiam –
te nem vagy az
csuromvizes pólóban, borzas hajjal,
komolyan néztél a szemembe:
dehogy haragudtam

ebben a csendben
gondolatban a hajad karikáit rajzolom
felidézlek tetőtől talpig
a szemed, az illatod
bár itt lennél mindig
vagy csak egy percre, de igaziból
nem ismersz, nem szólsz és nem nézel
de én imádlak
lám, az ember is lehet tökéletes –

Madár vagyok, feketerigó.
Néha elrepülök innen a te házad felé,
megleslek reggel, hogyan ébredezel,
ahogy kinyitod a szemed…

Esőcsepp vagyok,
amikor zuhog kint a focipályán,
rúgod a labdát a kapuba
és folyik rólad a víz.

Kulacs akarok lenni,
hogy belőlem igyál,
fáradt tested óhajtson engem,
használj és vigyél magaddal
mindenhová.

Tűzliliom vagyok. Azért hoztam létre ezt a blogot, távol az ismerőseimtől, hogy itt végre önmagam lehessek: ne kelljen magyarázkodnom a verseim miatt a családomnak, barátaimnak. Ne kelljen burkoltan fogalmaznom, vagy egy-egy helyzetet megszépítenem, hogy vállalható legyen. Úgy fogok ide írni, mint gyerekkoromban a titkos naplómba. Ez nemcsak őszinteséget jelent, hanem azt is, hogy elengedem a magas minőség kényszerét - nem mintha nem törekednék erre - de ha valami esetlenre sikeredik és mégis tetszik, nem fogom kitörölni azért, mert juj, mit szólnak az író barátaim, ha meglátják, hogy ilyen bénaságot le mertem jegyezni. Nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy mit gondolnak mások. Most magamnak írok elsősorban, és persze, mint mindenki, én is vágyom az olvasókra. De nem ismerősökre, akik elfogultak vagy nem elég őszinték. Terád van szükségem!