ez nem vers

mert nincsenek benne képek

egyedül a gondolat

ami felépíti magát bennem

hiányzik a hasonlat is

csak a viszontlátás öröme létezik most nekem

semmihez sem hasonló módon

ne haragudjatok rám ezért

van a képeknél lényegesebb és igazabb...

csak néznek rám az emberek

miért nem kelek fel reggel és fekszem le este

miért nem kérdezem, mi újság

miért keresem a szavakat

írni persze könnyebb

félek a fecsegéstől

nehogy egyszer majd beszippantson a semmi

mert nem adtam tartalmat nekik

ne adj’ isten, üres vagyok

megengedtem magamnak, hogy szeressem

nem vártam semmit

ebben a semmiben belül barlangra találtam

az őszinteség nem bűn – gondoltam

és mentem egyre tovább

valahol mélyen ott egy kincsesláda – láttam!

ki kellene nyitni, de valaki másé

ott hagyom

hogyan találok vissza?

a nézőtéren ültem és figyeltelek

mennyit változtál húsz év alatt

de még te vagy, tagadhatatlanul:

szürke szem, ravasz tekintet…

játszod a dont, a maffiavezért

nők szívét rabolod még most is

mintha semmi sem változott volna

de én más lettem

már nem fogna rajtam a szemed

akkor könyörtelen voltál

a mosolyod éltetett és a csillogásod

de nagyon vigyáztál, hogy ne szólj hozzám

azt gondolod, egyetlen bűnöd csak,

hogy néztél –

de én azt mondom, sokkal súlyosabb vétek,

hogy látni nem láttál…

nem láttad az angyalt a karácsonyfánál

nem láttad az erőt a simító szélben

nem láttad a csírában a pompát

és nem láttad a könnyben a halált

gyere le a színpadról

nem akarlak nézni

Bárhol találok nálad különbet

Rám telepszik az indulatod és fojtogat

Üvöltesz és én nem értem, hogy mit

Elfolynak a szavak és csak a hangok maradnak

Visszhangoznak

Cintányérok csattannak a fejemben

Mit is mondtál

Azt mondod, én kiabáltam

Te csak visszaadtad

De nem emlékszem, hogy mit

Mindegy is

Bárcsak csönd lenne már

Húzd le magad a vécén

Jó, akkor szépen mondom:

Légyszíves!

Akkor menj el, vagy elmegyek én

Ha már elmentél

Csendben vagyok

Ülök a csillagok alatt

És rád gondolok

Miért bántottalak

Miért bántottál

Nem tudom

Én kezdtem?

Ha túl közel vagy, nem jó

Ha távol, az sem

Utálom a cigaretta bűzét

Ahogy a kávéval keveredik

Olyan, mint a reggeli fing

A reggelek márpedig frissek

Annak kellene lenniük

Tiszta lap, tiszta vágy, meg minden

Néha megőrülök érted

Általában akkor, amikor nem lehet

Mert éppen dolgozol

Féltékeny vagyok, mert ott van neked ő

Nem akarok tudni róla

Kicsit sem

De aztán elfog a kíváncsiság és faggatlak

Elmondod, hogy nincs semmi, csak beszélgettek néha

Én éppen ezért szerettem beléd, amiért beszélgettünk

Mert olyan okos vagy

Aztán néha azt hiszem, hogy direkt játszod a hülyét

És ezen képes vagy megsértődni

Persze tudom, hogy türelmetlen vagyok

Hozzád legalábbis nagyon

Mert azt gondolom, hogy ha valakinek, hát neked értened kell...

Mert olyan nincs más

Itt egyedül vagyok, mint egy rossz papucs a szemétdomb tetején

Várja, hogy a kiskakas majd rátalál és belebújik

Igen, én is gondolok rá

Igen, még szeretem

De mit számít ez neked, hiszen ez csak vágy

Létezik a fejemben, de a valóságban nem

Tudja a nevemet egyáltalán?

Szánalmas gyerek vagyok újra

Ide menekülök előled

Ő pedig, ha egyszer megfogná a kezem

Látna egy csepp könnyet

Benne a Mindent

Akkor nem lenne szó

Csend lenne

Itt belül

ahol elválik a bűnösök útja az igazakétól

ott állok a kereszteződésben

hinni akarok benned

mégis biztosan akarom tudni

hogy ha lemondok a vágyaimról miattad

akkor az helyénvaló lesz

és már nem fog úgy fájni

és majd egyszer fogok még szeretni

az igazak útján is

olyan de olyan távol vagy tőlem

egészen más világ a tiéd

ha nem sütne rám a fény szemedből

jégvirág lennék az autód ablakán

ha összefutunk, nézegetlek

mint a nagymamám a porcelánt régen

sok apró dísztárgyat rakott a polcra fel

egyet sem dobott ki soha

sőt, meg is ragasztgatta, amikor összetört

Most csak sodródom lefelé

az út szélén, hömpölyögve

nem vagyok eső, ami végigcsurog arcodon

sem reggeli harmat a füvön

ami megmossa lábadat

nem lakom a kulacsodban sem

felhevítettél

így már nem vagyok szép virág ablakodban

jobb, ha nem maradok tovább

(olyan de olyan távol vagy tőlem

egészen más világ a tiéd...)

összekapaszkodom magammal

várom az álmot

kedves szavaid elaltatnának

szemed tüzénél otthon lennék

erős karod ringatna

olyan édes lenne az éjszaka

csak a hűvös nyári szellő

suttog fülembe helyetted

már kukorékol a kakas

döntés született

hogy baba fog születni

nem a te babád lesz

hanem az övé

a miénk

neked akkor mi jut

neked is lesz babád?

addig nem is találkozunk

csak ha már babád lesz neked is

fáradt vagyok már

egyre nagyobb a távolság képzelet és valóság között

a jövő héten láthatlak utoljára

utána mi lesz

szembe kell néznem magammal és az életemmel

mi lesz, ha nem jó, ha nem tetszem magamnak

hogyan kezdjem újra

vagy hogyan folytassam

utána mi lesz

Én nem tudom, miféle lény kisért,

velem van láthatatlanúl,

az arca még előttem él,

szerettem őt és fájt nagyon.

Vadászni régi vágyakat,

netán hazudni jött?

Holt lángokat hord szívemnek,

sötétlő titkokat kibontogat,

hogy kit szerettem én,

és mért szerettem őt

(a semmiért).

Bárkit szerethetek.

Mért jobb az új, a friss, az ismeretlenség,

ki meg sem érdemel,

csak szép, csak szexi, semmi más…,

na jó, erős, figyelmes és még kedves is –

mint másik százezer...

Mért érdekel vajon, ha foglalt már

és én is az vagyok?!

Mondd el, kisértetem, te régi árnyék! Mert

te vagy sablonja vágyaimnak mind,

alfája, ómegája vagy!

Kerestelek, de eltűntél régen,

vádoltalak, de nem feleltél rá,

ajándékot vittem neked, hogy láss,

de nem fogadtad el.

Talán én lettem árnyékká,

mikor szerettelek vakon.

Táncolni vágytam, tündökölni színpadon,

de addig-addig néztelek,

hogy elveszítettem magam.

És most már nem tudom,

ki él,

ki holt?

hadd menjek veled

követlek, mint az árnyék

ha hozzám érsz, elolvadok

és a sötétben

a sötétben nem szűnök meg, sőt

bekebelezlek téged

rád támadok

nem láthatsz, de ha magadra nézel

már te is sötét vagy

nem fontos, hogy gondolj rám te is

nem kell, hogy láss

ugyanúgy zajlik az élet nélküled, mintha veled lennék

nincs semmi különbség

nem szorulok rá a kisugárzásodra

önmagamban képviselem az értékemet

tudom, én biztosan én vagyok:

végtelen fekete égbolt

csillag nélkül

kicsúszott a kezemből a telefonom
elmerült egyből a fekete tóban
(olyan volt, mint a Szabadság Tava)
amikor a villanypásztor megcsapta a fejemet

később jöttem rá, hogy nem is volt nálam telefon
csak egy patakban fürödtem
elkaptál, ahogy elájultam
és kihúztál onnan

elvesztettem a kapcsolatom a világgal…

tudod, te drága
bár ezer csillag nézhet engem a fekete tóban
egyedül te vagy mellettem

szoktál még horgászni menni?

kérdeztelek Messengeren, de nem jött válasz

tudom, hogy nem fér bele az efféle

barátkozás mindenkinek

de könyörgöm, én is házas vagyok, nem csak te

én is hű akarok lenni, nem csak te

hát miért ez a nagy óvatosság?

vagy annyit sem érek neked, mint a porszem,

amit seprűvel simogatsz, mielőtt kihajítod?

egy szál haj…

egy sor vers…

egy szál haj…

egy sor vers…

egy szál haj…

egy sor vers…

egy szál haj…

egy sor vers…

egy szál haj…

esett az eső

zavarban voltam, mert kritizálnom kellett téged

elvesztetted a kisfiamat edzés után

mégsem hagyhattam szó nélkül az ilyet

mégiscsak az én kincsem a fiam –

te nem vagy az

csuromvizes pólóban, borzas hajjal,

komolyan néztél a szemembe:

dehogy haragudtam

ebben a csendben

gondolatban a hajad karikáit rajzolom

felidézlek tetőtől talpig

a szemed, az illatod

bár itt lennél mindig

vagy csak egy percre, de igaziból

nem ismersz, nem szólsz és nem nézel

de én imádlak

lám, az ember is lehet tökéletes –

Madár vagyok, feketerigó.
Néha elrepülök innen a te házad felé,
megleslek reggel, hogyan ébredezel,
ahogy kinyitod a szemed…

Esőcsepp vagyok,
amikor zuhog kint a focipályán,
rúgod a labdát a kapuba
és folyik rólad a víz.

Kulacs akarok lenni,
hogy belőlem igyál,
fáradt tested óhajtson engem,
használj és vigyél magaddal
mindenhová.