kicsúszott a kezemből a telefonom
elmerült egyből a fekete tóban
(olyan volt, mint a Szabadság Tava)
amikor a villanypásztor megcsapta a fejemet

később jöttem rá, hogy nem is volt nálam telefon
csak egy patakban fürödtem
elkaptál, ahogy elájultam
és kihúztál onnan

elvesztettem a kapcsolatom a világgal…

tudod, te drága
bár ezer csillag nézhet engem a fekete tóban
egyedül te vagy mellettem

szoktál még horgászni menni?

kérdeztelek Messengeren, de nem jött válasz

tudom, hogy nem fér bele az efféle

barátkozás mindenkinek

de könyörgöm, én is házas vagyok, nem csak te

én is hű akarok lenni, nem csak te

hát miért ez a nagy óvatosság?

vagy annyit sem érek neked, mint a porszem,

amit seprűvel simogatsz, mielőtt kihajítod?

egy szál haj…

egy sor vers…

egy szál haj…

egy sor vers…

egy szál haj…

egy sor vers…

egy szál haj…

egy sor vers…

egy szál haj…

esett az eső

zavarban voltam, mert kritizálnom kellett téged

elvesztetted a kisfiamat edzés után

mégsem hagyhattam szó nélkül az ilyet

mégiscsak az én kincsem a fiam –

te nem vagy az

csuromvizes pólóban, borzas hajjal,

komolyan néztél a szemembe:

dehogy haragudtam

ebben a csendben

gondolatban a hajad karikáit rajzolom

felidézlek tetőtől talpig

a szemed, az illatod

bár itt lennél mindig

vagy csak egy percre, de igaziból

nem ismersz, nem szólsz és nem nézel

de én imádlak

lám, az ember is lehet tökéletes –

Madár vagyok, feketerigó.
Néha elrepülök innen a te házad felé,
megleslek reggel, hogyan ébredezel,
ahogy kinyitod a szemed…

Esőcsepp vagyok,
amikor zuhog kint a focipályán,
rúgod a labdát a kapuba
és folyik rólad a víz.

Kulacs akarok lenni,
hogy belőlem igyál,
fáradt tested óhajtson engem,
használj és vigyél magaddal
mindenhová.

Tűzliliom vagyok. Azért hoztam létre ezt a blogot, távol az ismerőseimtől, hogy itt végre önmagam lehessek: ne kelljen magyarázkodnom a verseim miatt a családomnak, barátaimnak. Ne kelljen burkoltan fogalmaznom, vagy egy-egy helyzetet megszépítenem, hogy vállalható legyen. Úgy fogok ide írni, mint gyerekkoromban a titkos naplómba. Ez nemcsak őszinteséget jelent, hanem azt is, hogy elengedem a magas minőség kényszerét - nem mintha nem törekednék erre - de ha valami esetlenre sikeredik és mégis tetszik, nem fogom kitörölni azért, mert juj, mit szólnak az író barátaim, ha meglátják, hogy ilyen bénaságot le mertem jegyezni. Nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy mit gondolnak mások. Most magamnak írok elsősorban, és persze, mint mindenki, én is vágyom az olvasókra. De nem ismerősökre, akik elfogultak vagy nem elég őszinték. Terád van szükségem!